Fájdalmas afta a szájban? Mi lehet a kiváltó oka?
- daniella6381
- máj. 9.
- 2 perc olvasás
Igen kellemetlen panaszokat okozhat egy afta a szájban, ugyanis már az érintése is erős fájdalommal jár, emiatt az evés és sokszor még a beszéd is nehezebbé válik. Ezekkel a jól körülhatárolt fekélyekkel, álhártyával borított sebekkel a legtöbben már találkoztunk életünk során.
Fontos a megfelelő szájhigiénia, a bizonyos időközönként beiktatott ultrahangos fogkő-eltávolítás, de az igazság az, hogy rengeteg oka lehet a megjelenésüknek, és bár sokan tévesen úgy hiszik, az afta nem fertőző, viszont annál fájdalmasabb, és meglehetősen lassan gyógyul.

Milyen típusai lehetnek?
A kisebb fekélyek, az úgynevezett Mikulicz-félék tekinthetők a leggyakoribbnak, ezek 5 mm-nél kisebb elváltozások, megjelenhet egy-egy, de egyszerre több is, ami még inkább megnehezíti a rágást és a beszédet. Ez a típus 4-14 nap alatt gyógyul, és kevésbé fájdalmas, mint a Sutton-fekély, amely már nagyobb és mélyebb kiterjedésű. Ez utóbbi akár 2-3 cm-es is lehet, előfordulhat, hogy kettő jelenik meg, így még kellemetlenebb panaszokat okoz. A legrosszabb pedig, hogy a gyógyulás több hét, de akár hónap is lehet. Ez esetben a mindennapos étkezés, sőt, még a folyadékfogyasztás is iszonyatos fájdalommal jár.
A harmadik csoportjuk az aftáknak a herpetiform változat, ez esetben apró pontszerű fekélyek olvadnak össze. Mivel hasonlítanak a herpeszre, innen ered az elnevezés, viszont nem a herpes simplex vírus a kiváltója.
Hogy néz ki az afta a szájban?
Jellemzően kerekded formákat láthatunk, de előfordulhatnak szabálytalanabbak is, a fekélyek körül vérbő udvar látható, magák az afták fehéres-sárgás színűek, ezt mondják álhártyának. A szájüregben több területen is kialakulhatnak, a leggyakrabban az ajkak belső felületén, a nyelv alsó-oldalsó részén, de akár az ínyen is megjelenhetnek.
A legszörnyűbb az egészben, hogy érintésre igen erős fájdalom tapasztalható, ebből kifolyólag gondot okoz az evés, az ivás, a mindennapos fogmosás, de még a beszéd is.
Az egyetlen jó hír, hogy nem fertőz, így attól nem kell tartani, hogy másoknak átadnánk.
Mi váltja ki?
Rengetegféle oka lehet az afták megjelenésének, lehet szó vitamin- és ásványianyag-hiányról, okozhatja családi hajlam, immungyengeség, könnyen megjelenhetnek egy sérülésből fakadóan is, ha például túl erősen, durva sörtéjű fogkefével vagy étellel felsértjük a nyálkahártyát, illetve akkor is, ha megharapjuk véletlenül. Gondot okozhat a fogszabályozó, a fogpótlás “élesebb” része, de akár az éjszakai fogcsikorgatás is állhat mögötte, ha így megsértjük a nyelvünket.
Nagyon gyakran a stressz a kiváltója, de hormonális változások, valamint bizonyos ételek is hajlamosíthatnak rá, melyek savasak, fűszeresek.
Mikor érdemes orvoshoz fordulni?
Ha rendszeresen megjelenik afta a szájban, mondhatni egy visszatérő probléma, mindenképpen utána kell járni, hogy mi állhat a hátterében, ilyenkor belgyógyászati rendellenességek, de akár komoly betegségek is lehetnek az okozói. Például tejfehérje-érzékenység, bélbetegségek, mint fekélyes vastagbélgyulladás, rheumatoid arthritis, ami egy autoimmun megbetegedés, pajzsmirigyműködési zavar, bizonyos gyógyszerek is kiválthatnak fekélyes gyulladást.
Ne bagatellizáljuk el az afták megjelenését, hiszen nem biztos, hogy egy szimpla vitaminhiány áll mögötte!
Első lépésként érdemes bejelentkezni egy fogászati kontrollra, hiszen itt fény derülhet arra, ha efféle gond van a háttérben, például egy törött fog vagy nem megfelelő tömés. Ha viszont minden rendben, és továbbra is visszatérnek az afták, az alapos kivizsgálás sem maradhat el.
Kép forrása: pharmy.hu
Comments